Családunk 1993 óta él és dolgozik az etyeki borvidéken. Az első években a Vajdaságból hozott párlatkészítési hagyományokat szerettük volna csak meghonosítani a faluban, pár év múlva azonban már azon kaptuk magunkat, hogy a helyi sváb közösség szüretein segédkezve szedjük a szőlőt. Nem volt nehéz tehát szerelembe esni és kipróbálni magunkat a bor világában is. Sok támogatást, segítséget kaptunk a helyi borászoktól, sőt az ország más borvidékein is rengeteg barátra leltünk a kollégákban.

Nagy szerencsére idővel az egész család megtalálta a helyét ebben a világban és immáron két generáció dolgozik együtt, egymás mellett, egymást segítve. A birtokunk az elmúlt mintegy 25 évben sokat fejlődött. A kezdeti tésztaszűrős, kézműves megoldásokat mára már jóval tudatosabb pincetechnológia váltotta fel. A modern eszközök és korszerű eljárások használata ellenére azonban mindvégig célunk volt, hogy a birtok stílusa megmaradjon családiasnak, természetesnek, otthonosnak.

Közös álmunk egy olyan önfenntartó gazdaság létrehozása volt, ahol wifi és a katicabogarak, a pneumatikus prés és a kézi csömöszölés, a klímás traktor és a kézi kapa is megfér egymás mellett sőt valahol segítik is egymást. Életünk a vendégeink számára egy nyitott könyv, melynek sorai jelenleg is íródnak. Számtalan borvidéki terveink közül évente megvalósul egy-egy, mert hiszünk a fokozatos, organikus fejlődésben és türelemmel tekintünk a jövőbe.

Sok tervezés és tapasztalatszerzés után a 2015-ös évtől a birtok organikus gazdálkodásra váltott, aminek köszönhetően még egészségesebb szőlők és borok kerülhetnek az asztalra. Számunkra a bio növényvédelem csak egy pillére ennek a megkezdett munkának. A komposztálás, a megújuló energiák folyamatos bevonása, a tudatos és fenntartható energiagazdálkodás, a környezetünk zöldítése és vegyszermentesítése az egész életünk és gondolkodásunk kiemelt elemévé vált.

Hála a kivételes klimatikus viszonyoknak és az értékes meszes talajnak, a szőlőtermesztés szempontjából kimeríthetetlen lehetőségeket hordoz magában e táj. Célunk, hogy az évek alatt megszerzett 7 hektáros terület minden titkát megismerjük és a rajta termesztett szőlőt a legkiválóbb kondícióban szüretelhessük évről évre.

Nagy fejezetet szánunk Etyek életében a Pezsgőnek. Hisszük, hogy a következő évek szakmai építkezései megadják majd Etyek számára azt a stílust, amivel országosan majd később nemzetközileg is kitűnhet. Ezért helyi borászokkal közösen most azon dolgozunk, hogy az első magyar pezsgő eredetvédelem Etyeken születhessen meg.

Bio Farming

Húsz éve keressük a legjobb megoldásokat, lehetőségeket. Nemcsak a földeken, a növénytermesztésben vagy a borkészítésben, de a turizmusban vendéglátásban, megjelenésben. Sosem elég számunkra a szokványos, az átlagos, sosem érjük be a jóval, vagy az elfogadhatóval.

Ezért váltottunk a konvencionálisról a bio növényvédelemre, ami 20 év szőlészkedés után is tud újat mutatni a számunkra. A BIO nekünk több, mint pusztán kíméletes permetezés. Számunkra ez a növény és a természet tiszteletéről szól. Arról, hogy amennyire csak tudjuk alárendeljük magunkak az ősi törvényeknek. Nem betörni próbáljuk a természetet, hanem együttélni vele, szolgálni azt.

Nem állunk meg a megújuló energiák használatánál vagy a komposztálásnál. A legújabb füvészkertünkben már a legtöbb fűszer, gyógynövényt, konyhakerti zöldségeket vagy teafüvet már magunknak termelünk meg. A cél egy fenntartható gazdálkodás kialakítása a 21 századi technológiák és tudásanyag használatával. Terveink között szerepel Hernyák Laci rég dédelgetett álma, egy saját magunk által megtermelt gyógyfüvekből összeállított gyomorkeserű megalkotása. Idővel pedig lehetőségeink szerint háztáji baromfik, juhok, bárányok is szinesítenék a család életét és a birtokunk mindennapjait. Gazdaságunk 3 év sikeres organikus próbaidőszak után 2018-ban elkezdi a hivatalos BIO minősítés megszerzéséhez való “átállást”. A 4 éves időszak lejárta után kaphatjuk meg a BIO minősítést. Papírok ide vagy oda, az organikus szemlélet beszippantott minket. Ma már el sem tudjuk képzelni másként az életünket.

0303